Kedves olvasók!
A május beköszöntével már jön a jó idő és remélhetőleg egyre többen gondolnak a kerti partira. A nagyszabású kerti partik egyik fénypontja lehet a tűzijáték akár az Ön otthonában is.
Vegye fel velünk a kapcsolatot és rendelje meg még a mai napon! ![]()
Addig is egy kis kedvcsináló tűzijáték videó:
Kedves Pirománok! ![]()
Közeleg az év vége amikor hozzájuthattok a szilveszterre való tűzijáték effektekhez. (Nem, petárda nem lesz!) Terveink szerint Budapest 3 pontján és Pest megyében még egy helyszínen találhattok meg majd bennünket! Ebben az évben utoljára lesz a II. kategória ilyen bőséges kínálattal jelen a standokon. A 155/2003-as kormányrendelet módosítására elkészített törvénytervezet szerint, ugyanis más besorolási határok lesznek érvényesek a pirotechnikai termékekre (kisebb hatóanyag tartalmat jelent illetve sok ma II. kategóriás termék már csak a III. kategóriába lesz besorolható).![]()
Látszódik azért némi reménysugár is a szemünk előtt, mert elképzelhetó, hogy az új III. kategória termékeit is bevonják majd az év végi árusításba. No majd jövő év elején meglátjuk! (Beszámolunk róla itt a Pyroverzum Blog-ban)
Budapesten talán egyetlenként több gyártótól származó termékekkel várunk majd benneteket.
Mit jelent mindez?
Budapesten és az ország szinte minden nagy áruház parkolójában kialakított árusító helyein egy-egy forgalmazó saját kínálatát találod majd meg. Mi azonban kiválasztjuk számotokra a leglátványosabb és ár/érték arányban legjobb termékeket és azokat kínáljuk majd december 28-tól. Érdemes visszajönni a www.pyroverzum.hu-oldalra és ellenőrizni a Bolt menüpontot mely hamarosan életre kell!
Addig is kitartás! ![]()
Nem mindennapi termékre bukkantunk a minap az interneten. Ahogy a mellékelt képekből is látszódik igen népszerű termékről van szó no persze nem Magyarországon, hanem a tűzijáték őshazájában Kínában.
Ahogy láthatjuk egy egyszerű de látványos dologról van szó. Végy egy nagyon könnyű és kellően nagy ballont (vélhetőleg papírból). Tegyél az aljába egy kb. 25 percig égő “valamit” és ha jól számoltál akkor kész is van az égbe szálló szerelmi üzenet! ![]()
A biztonságos használattal kapcsolatosan van némi aggodalmunk bár ma már az aki autóba ül az is szeret kockáztatni!
Sajnos!
Mit gondolnak Önök, kedves olvasók? Sok szerelmes pár engedne útjára ilyet Bálint napon?
Elkezdjük végre a Pyroverzum Tűzijáték Blog írását! Heti gyakorisággal tervezett bejegyzéseinkben az olvasók visszajelzése alapján érintenénk az érdeklődésre igényt tartó témákat. Kérjük Önöket hozzászólásaikkal segítsenek ebben bennünket! Előre is köszönjük!
155/2003. (X.1) Korm. rendelet
Napirendre került a híres 155/2003-as kormány rendelet. Az eu-s jogharmonizáció elért bennünket is! ![]()
Új termékbesorolás, változó év végi árusítás az ami biztosan következni fog valószínűleg csak 2008 elejétől. Hogy jobb lesz-e Önöknek kedves olvasóink vagy rosszabb azt jelen pillanatban még nem lehet tudni!
Ez lesz az utolsó év amikor még tetszőlegesen nagy lövésszámú telepeket normális hatóanyag-tartalommal meg lehet majd vásárolni az év végi árusítóhelyeken.
Pyroverzum Kft. is készül az év végére, hogy Budapesten az eddigiektől eltérő módon sokkal több forgalmazó termékét kínálhassuk Önöknek az év végi tűzijáték vásár keretében.
Érdeklődő visszajelzések alapján folytatjuk ezt a témát!
Üdvözlöm az Olvasót!
Hiánypótló blogot szeretnénk létrehozni a Pyroverzum Kft. égisze alatt!
Reméljük sikerül!
Minden ami kapcsolatos érdekes lehet a pirotechnikával és tűzijátékokkal!
| Mon | Tue | Wed | Thu | Fri | Sat | Sun |
|---|---|---|---|---|---|---|
| << < | > >> | |||||
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | |
| 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 |
| 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
| 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 |
| 28 | 29 | 30 | 31 | |||
valid xhtml || valid css || valid rss || valid atom
Credits: blog software | blog hosting | Francois || powered by